(fotó: Böszörményi István)

A művészről

„Engem izgat, foglalkoztat, kíváncsivá tesz az emberi test. A test mint az alma vagy a cserebogár, a mindenség része. Viszonyban, viszonylatban van mindennel. Az emberi test nem lehet zárt rendszer, hiszen keletkezik és megszűnik. Ez filozófia. Testfilozófia. Az emberi testet az ember az elméjével, lelkével vizsgálja. Láthatóvá akarom tenni azt, hogy az ember a vizsgálódó. Vizsgálódó? Igen, a ’vanást’ akarom dokumentálni.”

„Az én szobraim mindegyike az emberi testről szól. Legyen az akár egy köröm, de az is emberi test. Az ember teste hordozza a személyiséget, a szépséget, csak nem egy kiragadott pillanatban, hanem egy folyamatban. Az ember úgy mutatja meg magát igazán, hogy az időben létezik, egy olyan dimenzióban, amely teljesen eltér a szobrászat dimenziójától. Az én szobrászati programomnak az a lényege, hogy bármilyen testrészletről legyen szó, el kell játszania saját magát. Az időben lezajló szépséget, amit az ember sugároz magából, megpróbálom egy pillanatba sűríteni.”

„Figurális szobrászként indultam, és rá kellett jönnöm arra, ha egy figura a szobrászat tárgya, akkor óhatatlanul gesztusokat tesz. A gesztusok megakadályozzák, hogy maga a fizikai szépség megjelenjen. A görög szobrászatban évszázadokon keresztül ugyanazokat a gesztusokat használták. Ennek az lett a következménye, hogy a gesztusoknak nem volt jelentőségük. Szobraimban meg akartam szabadulni az emberi figura gesztusaitól, mert azt gondoltam, hogy a gesztusok a színház világához tartoznak, és nem a szobrászathoz.”

„Az általam feltételezett szépség elmondhatatlan, befogadhatatlan egy egész figurában. Akkor tudom felerősíteni a szobrászati állítást, ha kiszakítom az egészből és felnagyítom. Minden testrész felfedezés. Kemény síkokkal pedig azért vágom a testet, mert akkor tudom elfogadtatni a nézővel, hogy ez nem töredék, hanem egy szándékos kivágás, ha magát a vágást demonstrálom.”

„Teljes mértékben idegenkedem attól a tizenkilencedik századi hatástól, amikor a torzót úgy készítik, hogy a karok, a nyak, a törzs valahol félbemarad. Ez a szobrászi forma úgy öröklődött át a reneszánszból, hogy töredékeket találtak, s ezeket a múzeumi töredékeket imitálták a szobrászok. Szerintem ez marhaság. Ha egy részletet készítek az emberi testről, akkor ezt tudatosan vállalni kell. Ha filozofálni akarnék, azt mondhatnám, hogy a sík, amelyet én alkalmazok, nem forma. Geometrikus beavatkozás, magába a rendszerbe!”

(B.I.)